Szkeptikus Társaság

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

A Brit Orvosi Szövetség állásfoglalása a homeopátia ellen

E-mail

Korábban írtunk róla, hogy a Brit Orvosi Szövettség (BMA) fiatal orvosait összefogó tanácsa éves kongresszusán a résztvevők indítványozták, hogy teljesen szüntessék meg a homeopátia állami támogatást a szigetországban. Februárban a a brit alsóház Tudomány és Technika bizottsága javasolta ugyanezt, valamint azt, hogy ne törzskönyvezzék gyógyszerként a homeopátiás szereket. Most a BMA teljes éves közgyűlésén megerősítették a fiatal tagok javaslatát.

A résztvevők elsöprő arányban szavaztak a kérdésről és az alábbiakat állapították meg:

  • Meg kell szüntetni a homeopátia állami támogatását
  • Meg kell szüntetni az orvosok képzésében szerepet játszó homeopátiás kórházi tanuló pozíciókat
  • El kell távolítani a gyógyszertárak polcairól a homeopátiás szereket, mert azok azt sugallják, mintha e szerek gyógyszerek lennének

A homeopátia állami támogatása ugyan bőven 1% alatti részesedésű a brit egészségügyi költségvetésben, de ezek a támogatások mindenütt a világon szűkös erőforrásnak számítanak. Legalább ekkora probléma, hogy a homeopátiáról az elmúlt 200 évben egyértelműen kiderült, hogy nem hatékony és elméleti alapjai is teljesen áltudományosak. Ezért oktatási, jogalkotási és egészségügyi kommunikációs szempontból is romboló a módszer aktív állami támogatása.

Forrás: BMA News, Telegraph, Neurologica blog, The Lay Scientist

 

Mi ez a hírfigyelő?

A Hírfigyelőben olyan - főleg magyar nyelven megjelent - hírek közül szemezgetünk, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak az általunk tárgyalt témakörökhöz. Ritkábban beveszünk egy-egy érdekesebb tudományos hírt - csak azért, mert valamiért különlegesnek tartjuk.

A híreket könnyed formában tárgyaljuk; hozzáfűzzük véleményünket, gondolatainkat. Válogatásunk, tárgyalásunk szubjektív, bár igyekszünk a híreket a tudomány nézőpontjából értékelni. Mi is tévedhetünk, ezért mindenki figyelmét felhívjuk arra, hogy nyugodtan kételkedjen, és járjon utána információinknak!


Copyright © 2012 Szkeptikus Társaság. Minden jog fenntartva.
Joomla!

  English (United Kingdom)   Hungarian (formal)